KEHOP-5.2.13-19-2019-00067

A BAJAI SZENT LÁSZLÓ ÁMK HÁROM ISKOLAÉPÜLETÉBEN 181,62 MILLIÓ FORINT VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁS SEGÍTSÉGÉVEL ÉPÜLETENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉS KERÜL KIVITELEZÉSRE.

A PROJEKT A SZÉCHENYI 2020 KÖRNYEZETI ÉS ENERGIAHATÉKONYSÁGI OPERATÍV PROGRAM KERETÉBENVALÓSUL MEG 2021. JÚLIUS 01. ÉS 2022. JÚNIUS 30. KÖZÖTT.

A megvalósítási helyszínek a Szent László ÁMK A2, B (6500 Baja, Katona József utca 3.) és Ének-Zenei Általános Iskolájának (6500 Baja, Táncsics M. utca 12.) épülete. A projekt keretében építészeti és gépészeti felújítás kerül kivitelezésre, melynek közvetlen célja a jelenleg elavult és leromlott állapotú épületek hőveszteségének csökkentése hőszigeteléssel és nyílászáró cserével, fűtéskorszerűsítéssel, a villamosenergia hatékonyság növelése napelemes rendszer beépítésével.

A fejlesztés eredményeként jelentősen javulnak az említett épületek fizikai tulajdonságai, így csökken az azok primer hőigénye. Ennek és a kiépítésre kerülő napelemes rendszereknek köszönhetően összességében jelentősen mérséklődnek az üzemeltetési költségek.

A projekt az intézmény pedagógiai programjának megvalósulását is segíti azzal, hogy tanulóink tanulási körülményei nagymértékben javulnak.

Képek a beruházásról

Az A2 épület műszaki átadása

Az A2 épület műszaki átadása 2021.12.16-án megtörtént.

Homlokzat hőszigetelés:

Az építmény minden homlokzata 16,0 cm vastag EPS homlokzati hőszigetelő lemezt kapott, a nyílászárók szemöldökében az OTSZ előírásait betartva 20,0 cm magas 30,0-30,0 cm-t túlnyújtva kőzetgyapot hőszigetelő sáv került kialakításra, a hőszigetelő táblákat a pont-perem módszer szerinti ragasztással, és dűbelezéssel rögzítették.

Homlokzati nyílászárók:

Alumínium szerkezetű nyílászárók kerültek beépítésre 3 rétegű üvegezéssel DIN rendszer szerinti beépítéssel, 3 szintű tömítéssel. A nyílászáró tokszerkezetének belső oldalán párazáró, a tok külső oldalán vízzáró-páraáteresztő tömítéssel. A két tömítés között PUR hab beszorító hőszigeteléssel. A nyílászárók alumínium párkányt és fa könyöklőt kaptak. Az épület udvari homlokzatán a már cserélt műanyag nyílászárók a jelenlegi felújításban nem kerültek kicserélésre.

Lapostető szigetelés:

Új, fordított rétegrendű lapostető-szerkezet került megépítésre. A lejtések a jelenleg is meglévő esővíz-gyűjtő pontokra kerültek kialakításra.

Homlokzatképzés:

A homlokzat felületképzése vékonyvakolattal, kapart kivitelben készült el.

Fűtéskorszerűsítés

Az épületben a gázkonvektoros fűtés teljes egészében elbontásra került. A fűtési hőigényt kondenzációs gázkazánnal elégítjük ki. Az új hőleadók kompaktlemez radiátorok termosztatikus szeleppel.

Napelemek elhelyezése

Az építészeti beruházás keretében szigetelt lapostetőre hálózati villamosenergiatermelés céljából a felújításban érintett épületek villamosenergia ellátásához (összesen 22 kW) napelem került felszerelésre.

A B épület műszaki átadása

A B épület műszaki átadása 2022.03.31-én megtörtént.

Homlokzat hőszigetelés:

Az építmény minden homlokzata 16,0 cm vastag EPS homlokzati hőszigetelő lemezt kapott, a nyílászárók szemöldökében az OTSZ előírásait betartva 20,0 cm magas 30,0-30,0 cm-t túlnyújtva kőzetgyapot hőszigetelő sáv került kialakításra, a hőszigetelő táblákat a pont-perem módszer szerinti ragasztással, és dűbelezéssel rögzítették.

Homlokzati nyílászárók:

Műanyag szerkezetű nyílászárók kerülnek beépítésre 3 rétegű üvegezéssel. (pl.: Gealan S9000) DIN rendszer szerinti beépítéssel, 3 szintű tömítéssel. A nyílászáró tokszerkezetének belső oldalán párazáró, a tok külső oldalán vízzáró-páraáteresztő tömítéssel. A két tömítés között PUR hab beszorító hőszigeteléssel.

Födém szigetelés:

A meglévő födémszerkezetre ásványgyapot hőszigetelés került felhelyezésre, geotextil takarással a hőszigetelés védelme érdekében.

Lapostető szigetelés:

Új, fordított rétegrendű lapostető-szerkezet került megépítésre. A lejtések a jelenleg is meglévő esővíz-gyűjtő pontokra kerültek kialakításra.

Homlokzatképzés:

A homlokzat felületképzése vékonyvakolattal, kapart kivitelben készült el.

Fűtéskorszerűsítés

Az épületben a gázkonvektoros fűtés teljes egészében elbontásra került. A fűtési hőigényt kondenzációs gázkazánnal elégítjük ki. Az új hőleadók kompaktlemez radiátorok termosztatikus szeleppel.

Az ÉZI épület műszaki átadása

Az ÉZI épület műszaki átadása 2022.06.22-én megtörtént.

Homlokzat hőszigetelés:

Az építmény minden homlokzata 16,0 cm vastag EPS homlokzati hőszigetelő lemezt kapott, a nyílászárók szemöldökében az OTSZ előírásait betartva 20,0 cm magas 30,0-30,0 cm-t túlnyújtva kőzetgyapot hőszigetelő sáv került kialakításra, a hőszigetelő táblákat a pont-perem módszer szerinti ragasztással, és dűbelezéssel rögzítették. Az utcai homlokzat felújítása egy másik projekt keretében történik meg.

Homlokzati nyílászárók:

Fa szerkezetű nyílászárók kerülnek beépítésre 3 rétegű üvegezéssel DIN rendszer szerinti beépítéssel, 3 szintű tömítéssel. A nyílászáró tokszerkezetének belső oldalán párazáró, a tok külső oldalán vízzáró-páraáteresztő tömítéssel. A két tömítés között PUR hab beszorító hőszigeteléssel.

Födém szigetelés:

A meglévő födémszerkezetre ásványgyapot hőszigetelés került felhelyezésre, geotextil takarással a hőszigetelés védelme érdekében.

Homlokzatképzés:

A homlokzat felületképzése vékonyvakolattal, kapart kivitelben készült el.

Fűtéskorszerűsítés

Az épületben 3 db fali kazán helyett kondenzációs kazánok kerültek felhelyezésre.

Az oldal tetejére