Erasmus + 2021-1-HU01-KA122-VET-000016794 Projekt neve: "Szentlászló" students abroad_2021 2022. október 8. – 2022. október 29.

Iskolánkból 15 technikusi diák az Erasmus+ ösztöndíj program keretein belül elutazhatott egy 3 hetes szakmai gyakorlatra Bécsbe.

Az utazást megelőzően a diákok  részére tájékoztatót tartottunk a CEBA csoport segítségével, melyen hasznos és fontos információk hangzottak el az Erasmus + uniós programról, mely az európai oktatás, képzés, ifjúságügy és sport támogatására irányul, ill. nagy hangsúlyt fektet a társadalmi befogadásra, a zöld és digitális átállásra, valamint a fiatalok demokratikus életben való részvételének előmozdításában. A diákok előtt álló utazás, szakmai gyakorlat sikeres teljesítéséhez, fontos volt, hogy a felkészülten induljanak útnak Ausztriába. A diákokkal tartott előzetes megbeszélés után a szülőket tájékoztattuk a közelgő utazásról, szakmai gyakorlatról és annak feladatairól.

Október 8-án reménnyel telve indultunk az iskola elől hajnali 5 órakor. Az út zökkenőmentesen telt és épségben megérkeztünk 10:30-ra Bécsbe a szállásra.

 

Az első két nap azt a célt szolgálta, hogy akklimatizálódjunk, megismerjük a környéket, a közlekedési lehetőségeket, ezért a szálláshoz közeli parkot megtekintettük, ellátogattunk a Práterben található vidámparkba, kimentünk a Donau Insel-re, ami egy csodás pihenőhely a város szívében, ezenkívül beutaztunk a belváros szívébe a Stephansplatz-ra. A hétvégi élményekkel telve izgatottan készültek a diákok a másnapi első munkanapjukra.

 Október 10-én az Austraining koordinátorának tájékoztatója után három kisebb csoportra bontva  elindultak diákjaink a gyakornoki helyeikre, hogy megkezdhessék a 3 hetes szakmai gyakorlatot.
Két csapat a környezetet formáló, szépítő tevékenységet folytatott: az Augarten -, illetve a schönbrunni kastély parkját tartották karban, szépítették, készítették elő a téli időszakra.  A város több más híres parkja mellett ez a két gyönyörű és hatalmas terület is az „Österreichische Bundesgärten” állami szervezet felügyelete alá tartozó parkok. Ezen területek ápolt, igényes megjelenése nemcsak esztétikai és környezetvédelmi szempontból lényeges, de kiemelten fontos a helybéliek számára is. Az osztrákok rengeteg időt töltenek a szabadban: hétköznapokon a rohanó, nyüzsgő nagyvárosi életükből egy-egy órára kiszakadva a nyugalom szigetét jelentik nekik ezek a helyek; hétvégénként pedig a szabadidejük nagy részét töltik itt családi körben. Így tanulóink nemcsak környezeti-, de társadalmi szempontból is komoly, felelősségteljes feladatot végeztek.

Harmadik kis csapatunk egy szociális ellátó hálózat kisboltjában teljesített segítő szolgálatot. Ebben az üzletben a kereskedelemben már nem értékesíthető (másodosztályú, sérült csomagolású, lejárati dátumhoz közel álló, vagy szavatossági időn túli, de még ehető) termékeket árulnak, osztanak. Az áruk díjmentesen, vagy csökkentett áron elvihetők, illetve a vásárlók minimális hozzájárulással támogathatják a vállalkozást kiadásai fedezésében. 
Egészségügyi-s lányaink szállítmányt fogadtak, gyümölcsöket válogattak, , árukat szortíroztak és rakodtak a polcokra, valamint az értékesítésben is segédkeztek. A munka során megtapasztalták, hogy ebben a folyamatban a szociálisan rászorulók is hozzájuthatnak élelmiszerekhez, illetve hogy a szervezet ezzel a tevékenységgel a túlkínálatot, a felesleg, a hulladék képződését igyekszik visszaszorítani.

A szakmai gyakorlat és a kemény munka mellett lehetőségünk adódott kulturális programokban való részvételre. Két alkalommal egy-egy szombati napon résztvehettünk az Austraining által szervezett nívós kiránduláson. Az első szervezett program keretén belül kedves idegenvezetőnk körbevezetett minket Bécs belvárosában és közelebbről megszemlélhettük a főváros nevezetesebb épületeit, a Parlamentet, a Hofburg-ot, a Stephansdom-ot. A program zárásaként ellátogattunk a Szépművészeti Múzeumba, ahol szebbnél szebb festményekben gyönyörködhettünk. A második Austraining által szervezett második kirándulásunkon a schönbrunni kastélyba látogattunk el.  Néhányan a csoportból napi rendszerességgel dolgoztak itt, de ezúttal nem kertet gondozni mentek,  hanem a kastély 27 pompás termét járhatták be, miközben audioguide segítségével kapták az információkat. A kastélylátogatást követően felgyalogolt a csapat a kastéllyal szemben lévő Gloriette-hez.   

Hétköznap munkával töltött órák után nyakunkba vettük Bécset és megpróbáltuk minden nap egy részét bebarangolni. Eljutottunk a Hundertwasserhaus-hoz, sétáltunk a Belveder parkjában, korzóztunk a Mariahilferstraße-n, vásároltunk a Shopping Mall-ban.

Ellátogatunk a Hofburg mellett lévő két csodálatos parkba, a Burggarten-be és a Volksgarten-be. Számos hasonlóan gyönyörű kert található a városban, ahol szívesen töltik szabadidejüket a fiatalok vagy a pihenni vágyók.

Érdemes volt bebarangolni a Műszaki Múzeumot, ahol sok lebilincselő történelmi és új technikai találmányt csodálhattunk meg és némelyiket ki is próbálhattuk. Bármit is keres a látogató az energia, a környezetvédelem, a mobilitás, a kommunikáció, vagy a termelési technológia történetéről, jelenéről vagy jövőjéről, az ebben a múzeumban megtalálható. Izgalmas, változatos interaktív játékokon, feladatokon keresztül tapasztaltuk meg mindezeket saját magunkon.

Vasárnaponként is megpróbáltunk tartalmas és érdekes programokkal eltölteni a szabadidőnket.  Természettudományi Múzeumban tekintettük meg a dinoszaurusz és mamutcsontokat, drágaköveket és fosszíliákat, majd a Leopold Múzeum tetejéről megcsodálhattuk Bécs panorámáját, és sétáltunk a múzeumi negyedben. A Kahlenberg hegyre autóbuszoztunk fel. Röpke 16 megállónyi zsúfoltság után jutottunk el a bécsiek 484 méter magasan fekvő „házi hegyére”, mely az osztrák főváros legmagasabb pontja. Gyönyörű kilátás nyílik innen a város egészre. Sajnos mi óriási köddel találtuk szembe magunkat, amire az indulásunkkor ragyogó napos időből kiindulva nem számítottunk.

Pénteken, az indulás előtti napon korábban végeztek a diákok a munkával. Délután ellátogattunk szervező partnerünk, az Austraining irodájába, ahol a diákok átvehették az Europass tanúsítványaikat.  Az utolsó estén még egy búcsú sétát tettünk a főtéren és a bevásárló utcán, majd szombaton délelőtt összecsomagoltunk és hazaindultunk. Szombaton este fáradtan, kimerülten, de rengeteg élménnyel gazdagodva érkezett haza a kis csapatunk.

Egy projektzáró óra keretében, ahová meghívtuk iskolánk diákjait is, újra felidéztük a meglátogatott helyeket, átélt élményeket, és megtekintettük az utazás során készült képeket.

Az oldal tetejére