Gólyabál
Egy gólyaavatás nehézségei
Út a semmibe
Sárkányhajó diákolimpia
Vodicai zarándoklat
Beszámoló a projekthétről
Projektnapok egy elsős szemével
Tanévkezdés
Pedagógus továbbképzés a Dunakanyarban
Szeptember 29-én az iskolánk gólyabálján vettünk részt.
Öt órakor kezdődött a rendezvény. Magunkra öltöttük gyönyörű ruháinkat. Kis várakozás után megérkezett az osztályfőnökünk, aki reggel óta felszedett legalább ötven kilót.
Pár perc elteltével hívtak a végzősök, hogy sorakozzunk az udvaron. Kint megláttuk a többi gólya jelmezét.
Mindenki nagyon érdekesen nézett ki. Kicsiny álldogálás után, harmadiknak felkonferáltak minket. Minden osztálynak a Family Guy című amerikai animációs sorozat szereplőjének kellett beöltöznie. Mi a feleség szerepét kaptuk. A teremben sokkal többen voltak, mint azt képzelni mertük volna, szinte teli volt a lelátó. Először is megcsodálhattuk egyik osztálytársunk hangját, egy komoly, művészi dal során. A többi énekes közül nem mindenki volt ilyen jó, néhányuknak nem igazán lehetett hallani a hangját. A következő feladatban minden osztályból egy fiú és egy lány vett részt, és kefirrel etették egymást. Szinte minden párnak sikerült teljesen összekenni magát, hiába volt fólia rajtuk. A hármas számú feladatban kisebb csapatok indultak el, hogy szétdurrantsák egymás lufijait. Ebben is mindenki szépen helytállt, utána a résztvevők romantikus arcfestést szolgáltattak egymásnak némi rúzs segítségével. Gyönyörűen néztek ki az összemázolt gólyák. Ezután lepényt kellett enni, és az abban elrejtett kis cetlik megtalálása volt az igazi feladat. A hatodik nem érdemel túl sok szót, egy kevéske információval kellett megtalálni az elrejtett dolgokat az iskolában. Sajnos ez nekünk nem sikerült jól, mivel amit nekünk kellett megkeresni, egy bezárt osztályban volt, így jelentős késéssel sikerült csak ezt a küldetést teljesíteni.
A következő kihívás során gumicukrot kellett enni kúszva, a kezünk használata nélkül a pályán lerakott poharakból, ez már jobban ment.
A legvégén következett a főattrakció, amikor a teremben lévő összes fiú és lány elolvadt az osztályunk táncától. Szerencsére nemcsak a nézőknek tetszett a tánc, hanem a zsűrinek, így erre megkaptuk a maximum pontszámot, de a többi osztály is jól szerepelt.
Ezek után egy eskü következett arról, hogy a végzősök iránt tisztelettudóak és alázatosak leszünk, utána pedig egy nagyon jól megrendezett iskolai bál következett, ami sajnos kicsit rövid volt, de mindenki remekül érezte magát.
Sárdi András 9.C
__________________________________________________________________________________________________________________
Bár nem volt szerepem az avató megszervezésében, a kivitelezésben részt vettem. Ezen kívül, mivel az én osztálytársaim is benne voltak a szervező brigádban, így hozzám is eljutott egy-két dolog.
Először is a legnagyobb probléma a szervezés során a kommunikáció volt. Nincs is annál rosszabb, amikor olyan felek akarnak összehozni egy műsort, akik akkor találkoznak, ha az egyik odamegy a másikhoz.
Szerencsére az évfolyamon sikerült leszűkítenünk a kört két osztályra. A miénkre és a ’B’ osztályra. Ez volt aztán az öröm az ürömben.
Mint említettem a kommunikációval akadtak bajok, mivel ahogy az osztálytársaimtól hallottam, nem terjedt a hír. A tanítás után összeültek a négyfős csapatok, és fejüket összedugva próbáltak megfelelő programot kitalálni a gólyáknak. Azonban – az elmondásuk szerint – a ’B’ osztály négyfős csoportjától nem jutottak el az osztályhoz a megbeszélt programok és teendők. Ebből fakadt néhány igen kényes probléma.
Szerintem ennek az az oka, hogy önállóan még nem szerveztünk igazán semmit, nem összeszokott emberek próbáltak együttműködni, nem tudtuk ki milyen formában közli a dolgokat és kiknek… Így talán a megoldás az lenne, ha vagy csak egy osztály szervezné, az avatót vagy pedig minden osztályból egy ember kiválasztásával jönne össze egy bizonyos számú csoport, akik aztán egyesével tájékoztathatná az osztályokat.
A szervezés rengeteg feszültséggel járt, és sok tennivalóval, azonban miután megkezdődött az avató, már mindenki felszabadult volt.
Még közvetlenül az avató előtt is akadtak problémák – ez hiányzott, az hiányzott, de minden megoldást nyert, és szerencsére sok önkéntes volt, akik szívesen segítettek a feladatok végrehajtásában, mint például én is.
Az én – és még számos más társamé is – feladatom az volt, hogy a gólyák között legyek, és segítsem őket, hogy a műsor gördülékenyen menjen, és mindenki tudja, mi a dolga, ki fog következni. Ebből következik, hogy én nem sokat láttam magából a műsorból, hiszen mindig figyelnem kellett és sietni, hogy már készen álljanak a következő lelkes résztvevők. A végére viszont mindenki remekül érezte magát.
Pozitív visszajelzéseket kaptunk a tanároktól és diáktársaimtól is, és remélem tényleg megérte a sok vesződés, és stressz, amit egy ilyen rendezvény megszervezése vont maga után. De végül is… megérte.
Korsós Klára Mónika 12.C
__________________________________________________________________________________________________________________
„Néha úgy elfogytunk, magunk sem találtuk magunkat. Néha a magyar is idegen volt, Néha az idegenből lett a legjobb magyar.” (Babits Mihály)
Talán nincs még egy olyan területe Európának, ahol a történelem forgataga annyi népet sodort volna egymás mellé, mint a Duna völgyében Magyarországon. Így van ez saját lakóhelyünkön, lent délen, Baja környékén is.
Mi diákok a projekt megkezdésekor új feladatra vállalkoztunk: interjúk, riportok, felvételek készítésére. Az első riport elkészítése előtt- bevallom- féltem. Nem tudtam, mit várjak a feladattól, mivel ilyen témájú munkában még nem vettem részt.
Számomra az interjúkészítésben az volt a legmeghatóbb, amikor az interjúalanyok az emlékek felidézése közben sírva fakadtak. Olyan eseményeknek voltak átélői, amelyekbe mi még belegondolni sem merünk, nem is tudunk, de az ő segítségükkel sikerült megérteni az eseményeket, átérezni az emberek fájdalmát. Tanárainktól kellő felkészítést kaptunk, hogy jobban megismerhessük a történelmi hátteret, ezáltal jobban megértsük a riportalanyok történetét, akik szívesen megmutatták féltve őrzött családi emlékeiket. A diákok egy része találkozott már ezzel a műfajjal egy előző projekt kapcsán, másik fele viszont most ismerkedett az interjúkészítés rejtelmeivel.
A riportok elkészítése után egy közös pesti kiránduláson vettünk részt, megtekintettük a Terror Házát. Megrendítő volt látni a képeket, hangfelvételeket, kisfilmeket. Sokan közülünk sváb, székely családból származnak, így ők még közelebb kerültek őseik múltjához.
A projekt célja az volt, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek az idősebbekhez, és megismerjék azt a korszakot, amelyet ők átéltek.
Schoblocher Edina 10.B
Hajdók Fanni 10.B
Út a semmibe… Valakinek semmitmondó szavak, másoknak egy rögös és nehéz életszakaszt jelentenek. Az interjúkból megtudhattuk, hogy milyen szörnyűségeket kellett elviselniük mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek. Ezeknek az embereknek megaláztatásból, munkából és éhezésből álltak mindennapjaik. Munkájukért a fizetség még ételre sem volt elég. Háromévnyi kiszolgáltatottság után amnesztiát kaptak a kényszertáborból, de a szabadságnak sem volt édes az íze, mivel nem térhettek vissza sem a szülő-, sem a környező falvakba. A legrosszabb mégis az volt, hogy új életet sem tudtak kezdeni: a felnőttek nem kaptak munkát, és a fiatalok sem tudtak továbbtanulni az előéletük miatt. Ezeknek az embereknek a múltja kísértett egész életükben, és a sok megaláztatásért nem tudtak és nem is lehetett megfizetni. Furcsa érzés fog el, amikor belegondolok, hogy a saját szüleim vagy akár én is lehettem volna ilyen helyzetben. Diákként ilyen témájú filmet még nem láttunk, ezért is szerencsésnek érezzük magunkat, amiért részt vehettünk a vetítésen.
Schoblocher Edina 10.B
Hajdók Fanni 10.B
__________________________________________________________________________________________________________________
Bíró Györgyi tanárnőtől szereztünk tudomást arról, hogy ebben a hónapban újra megrendezik a sárkányhajó diákolimpiát, és minket ért a megtiszteltetés, hogy összeállíthatjuk a győztes csapatot. Mivel címvédők voltunk, természetesnek vettük, hogy indulnunk kell, és illik megnyernünk a futamokat. Nagy nehezen ugyan, de bejártuk az iskolát, az egész évfolyamon kerestünk lelkes vállalkozókat, majd végre megalakult a Szent László középiskolai csapata.
Én nagyon szeretem a sárkányhajózást, egyik kedvenc sportom. Tudtam, hogy hatalmas élmény ennyien beülni egy hajóba, és úgy megnyerni egy futamot, hogy mindannyian részt vettünk benne, és a lehető legtöbbet beleadtuk. Minden gyereknek vagy felnőttnek meg kellene ezt tapasztalnia, mert tényleg hihetetlen élmény! Szombaton a „roadshow” megszervezése hagyott némi kívánnivalót maga után, hiszen mindenki rohant mindenhova, pontosan senki nem tudott semmit, sem a futamokról, sem a csapatokról.
De aztán, mikor megkezdődtek a futamok, már semmi sem zavart bennünket.
A csapatunk sportemberekből állt, nyerni akartunk, és hihetetlen boldogsággal töltött el bennünket, amikor ez megvalósult.
Az egyik futam után többektől is hallottam: „Hú ez most nagyon jó volt!” „Ez most nagyon jól esett!”
Mindenki remekül érezte magát, megérte elmennünk. Már csak azt sajnálom, hogy az iskola keretein belül többet már nem versenyezhetek diákolimpián. Hacsak nem rendez egyet az iskola házon belül…
Korsós Klára Mónika 12.C
__________________________________________________________________________________________________________________
Vodica (Máriakönnye) Baja mellett található Mária-kegyhely, Bácska népeinek búcsújáró helye, ahol a szerbeknek (ortodox) és a magyaroknak is van külön forrásuk, szent kútjuk. A kegyhely búcsúját Kisboldogasszony ünnepéhez kapcsolódóan 2011. szeptember 10-11-én rendezték meg. A búcsú első napján a búcsúsokat fogadták, és énekes szentmisét tartottak. Este ismét szentmise következett, gyertyás körmenet, szentségimádás és virrasztás. Ezután a késő esti órában a halottakért tartottak szentmisét. Vasárnap reggel a horvát nyelvű szentmisét követően a német nyelvűt hallgathatták meg a hívők. Az érseki nagymise, melyet dr. Bábel Balázs érsek celebrált, délelőtt tíz órakor kezdődött, amelyen évről évre több ember vesz részt. Napsütésben, nyári melegben ünnepelték Szűz Mária születésnapját, Kisboldogasszonyt.
Iskolánk tanulói, pedagógusai is nagy létszámban jelentek meg a vodicai zarándokhelyen. Az iskola három csoportot indított el a bajai belvárosi templom elől. A kerékpárosok Vaskúton és Bátmonostoron keresztül közelítették meg Máriakönnyét. A futók csoportja is kitartóan tette meg a távot a kegyhelyig. Miután a belvárosból induló zarándokokat megáldották a templomban, a gyalogos csoport is elindult Vodicára. A menet ideje alatt a zarándokok imádkoztak és énekeltek. A szentmise előtt és után lehetőségük nyílt a vásárban az árusok portékáinak megtekintésére és vásárfia vételére. Az iskolánk zarándokai a fák hűs árnyékában hallgatták az érsek a zarándokokért fölajánlott szavait, amelyek Mária és a Szent család fontosságáról a keresztény hitben szóltak. Továbbá az érsek rávilágított a katolikus ünnepek jelentőségére: a lélek fölemelésére Istenhez és a másikra való odafigyelésre. A Kisboldogasszony születésekor az életet ünnepeljük.
A zarándoklat, a szentmise és a város zajától távoli, szép környezetben lévő kegyhely alkalmat adott az iskola tanulóinak és dolgozóinak az elmélkedésre, a lelki elmélyülésre.
Simon Laura tanár
__________________________________________________________________________________________________________________
Egy visszautasíthatatlan felkérést kaptam arra, hogy értékeljem pár sorban a projekthét által nyújtott újdonságokat, élményeket, észrevételeket. Teljesen reális képet alkotni elég nehéz feladat, hiszen ehhez egy osztály szükséges; mivel minden embernek más és más az érdeklődési köre, így valószínűleg mindenki más véleményt alkotott a projekthét nyújtotta információkról. Mindezek ellenére megpróbálom összességében értékelni a tapasztaltakat.
Az első nap azzal telt, hogy másodéves egyetemi ill. főiskolai hallgatók számoltak be frissen szerzett tapasztalataikról és arról, mennyire más világ az, amibe ők csöppentek és ami néhány éven belül ránk is várni fog. Az új információk néha igen megdöbbentőek voltak. Ezek közé tartozott az is, hogy az egyetemeken hogyan zajlik egy jelenléti ív kitöltése: ha egy hallgató felírja szívességből olyan ismerőseit vagy barátait, akik az órán nem vesznek részt, annak súlyos következményei lehetnek más diákokra nézve. Ha különbözik a nevek és az órán bent ülők száma, a tanár megteheti, hogy a különbözetet egy tollvonással áthúzza a jelenléti íven, azokat is kihúzva, akik esetlegesen részt vettek az órán. Szó esett még arról is, hogyan szerezhetünk kollégiumot vagy albérletet, persze attól függően, ki melyiket engedheti meg magának anyagilag. Elmondták az érveket, ellenérveket a kollégiumokról és az ottani életről. Az általuk elmeséltek alapján betekintést nyertünk egy egyetemista mindennapjaiba. Véleményem szerint ez a beszélgetés hasznos volt, hiszen korunkbeliektől kaptunk felvilágosítást, akik nemrég még hasonló cipőben jártak, mint mi.
A következő napokban folytatódtak a felsőoktatásról szóló tájékoztatók. Minden órán hangsúlyozták, mennyire fontos egy, inkább két középfokú nyelvvizsga, és az, hogy tegyünk szert emelt szintű érettségikre is. Nagyszerű felvilágosítást kaptunk még a felvételi pontok összegzési módjáról, továbbá arról, hogyan zajlik az érettségi, mik a követelmények, mik jelenleg a felsőoktatásba való bekerülés feltételei. Ezt a sok információt egyszerre feldolgozni nehéz lett volna, így jó volt, hogy több napon keresztül beszéltünk ezekről a fontos, a jövőnket nagyban befolyásoló témákról.
Az egyik nap egy kis felüdülést nyújtó vetítést láthattunk, amelyet iskolánk új védőnője mutatott be. Ez mindenkinek nagyon tetszett, a kedves és közvetlen hölgyet gyorsan megkedvelte osztályunk. Úgy gondolom, több alkalommal is szükség lenne ilyen felvilágosító és fontos témákat felölelő vetítésekre, beszélgetésekre. Arra is, hogy megkérdezzék a diákokat, miről szeretnének előadásokat hallgatni. Hisz ezek a mi érdekünkben történnek, így - úgy gondolom - nem a drogokról kellene a 3829. előadást hallgatni, hanem lehetne ugyanilyen fontos, ám még kevésbé ismert témákat előadni.
A projekthetet én pozitív tapasztalatként éltem át, egy dolgot hiányoltam: bevezetést abba a témába, hogy milyen iskolák illetve szakmák vannak, hiszen manapság annyi új lehetőség közül válogathatunk, hogy könnyen elveszik a diák ezek rengetegében. Talán jövőre erre a témára is sor kerül.
Veress Melinda 12.D
A mi osztályunk a floorbalból és a labdarúgásból vette ki a részét, a játékosok nagyon élvezték a mozgást, a játék nyújtotta örömöt és azt, hogy csoportban játszhattunk. Az osztály többi tagja szurkolhatott társainak, ám sokan a délutáni időpontok miatt úgy gondolták, nem kötelességük ebből részt vállalniuk, amit nem tartok tisztességes dolognak azokkal szemben, akik fáradhatatlanul és zokszó nélkül képviselték az osztályukat. Mindezek ellenére a sportnapot is nagyon élveztem. Egy dolgot kifogásoltam csupán: a lányok nem vehették ki a részüket a fociból. Miért ne játszhatnának lányok is, ha floorballozni mehetnek? A floorball-ban több sérülést szereztem eddig, mint labdarúgásban. Így nem gondolom, hogy egy nőnek ne lenne helye a focipályán is. Az emancipációt még taglalhatnám, de írásom terjedelme már így is elég nagy. Remélem, értékelésem képet festett arról, mennyire volt hasznos az elmúlt 5 nap.
Veress Melinda 12.D
__________________________________________________________________________________________________________________
A projektnapok az első hét első napjai voltak: csütörtök, péntek, hétfő kedd. Ez idő alatt ismerkedtem meg osztálytársaimmal, osztályfőnökömmel és a tizenkettedikesekkel. Osztályfőnökömet kedvesnek és viccesnek láttam, rengeteg ismerkedős játékot szervezett nekünk. Például sorban mindenkivel beszélgettünk egy percet, vagy tulajdonságokat kellett papírcetlikre felírni, és annak odaadni, akire szerintünk illik. A délután szintén a játékról szólt. Pénteken kosár-, hétfőn floorball bajnokság volt az osztályok között, kedden pedig a döntők.
Az osztályunk a kosárban negyedik lett, a floorballban pedig első. Az utóbbi csapatban egyébként én is játszottam. Az osztálytársaim nekem szimpatikusak, az osztályt befogadónak és kedvesnek találtam. A tizenkettedikesek megkezdték a „szecskáztatásunkat”. A leglátványosabb ötletük talán az volt, amikor néhány lánynak egy padon úszó mozgást kellett imitálnia, ez volt az úszóverseny. Másik alkalommal - ebben nekem is kötelező volt részt vennem - játékmotorokkal kellett mennünk a folyosón, ez volt az autóverseny. Úgy látszik, a nagyok ráfókuszáltak erre a sportverseny-témára. A másik nagy ötletük az arcunk festése volt. Rúzzsal festettek ránk szívet, homlokunkra írták, hogy 12.C… Alapvetően a projektnapok a szórakozásról és az új iskolába való beilleszkedésről szóltak. Azt gondolom, ez átsegített minket az első napok nehézségein.
Tóth Bálint 9.C
__________________________________________________________________________________________________________________
Szeptember 1-jén sok diák számára megkezdődött az új tanév. A Szent László ÁMK kapuja kitárult, minket is nagy örömmel fogadott, akárcsak tanáraink.
Péntek reggel az iskola udvarán Keresztes József igazgató úr ünnepélyes keretek között megnyitotta az idei tanévet, amelyet tradicionális tanévnyitó szentmise követett. Ezek után mindenki elfoglalta helyét a tantermekben.
Mint minden évben, most is projekthéttel kezdtük a tanévet. Ez abból a szempontból nagyon jó, hogy így rá tudunk hangolódni a tanulásra, az odafigyelésre. Ez a pár nap segít nekünk abban, hogy visszaszokjunk az iskolába, és véget vessünk –lélekben is-a kalandokkal és pihenéssel teli nyárnak....
Mi végzős diákként az idei projekthéten az érettségi vizsgák menetével, rendszerével és pontozásával ismerkedhettünk meg. Felidéztük a tavalyi év nehézkes matematikapéldáit, elmélyedtünk a múlt történelmében, a magyar irodalomban, végül a nyelvvizsga menetével is megbarátkoztunk.
Lelkiekben is felkészültünk az idei nehéz, de reményeink szerint sikerekben gazdag tanévünkre...
Ezt a projekthetet fergeteges sportnap zárta, ahol minden osztály megmutathatta ügyességét és összetartó erejét. Hatalmas szurkolótáborok gyűltek össze, hogy lelkesítsék társaikat a nagy megmérettetésekben.
Szeptember 7-én reggel pedig kezdetét vette a rengeteg tanulással járó, utolsó tanévünk. Hatalmas lelki erőre és kitartásra lesz szükségünk ebben az évben, de tudom, hogy sikerülni fog. William Paul Young szavaival élve: "Minden megpróbáltatásban lehet találni valami jót is, ha az ember elég szorgalmasan keresi."
Buchmüller Judit 13.D
__________________________________________________________________________________________________________________
A pedagógusok mostani és jövőbeli színvonalas munkájának fenntartásához szükség van olyan csoportos foglalkozásokra, közös programokra, amelyeken lehetőség van a tanár saját személyiségének megismerésére, fejlesztésére valamint a szülőkkel, diákokkal és a kollegákkal való kapcsolat jobbá tételére. A kitűzött cél érdekében két napos pedagógus továbbképzést szerveztünk, amely a saját lelki fejlődésünket szolgálta, de hosszútávon a gyerekek testi és szellemi nevelésében adott iránymutatást.
A tréningre augusztus 28-29-én került sor Leányfalun. A nagy távolság miatt korán indultunk, mert az első kihívás számunkra is a Rám-szakadékon való átjutás volt.
A kirándulást ebéd követte Esztergomban, majd a szállás elfoglalása után kora délután kezdődött a tréning. A kooperációt, problémamegoldó készséget, kommunikációs készséget, és kreativitást fejlesztő gyakorlatokat sok nevetés kísérte, és ami a leghasznosabb, hogy a gyakorlatokat a tanórákon is sikerrel használhatjuk.
Kedd délelőtt Budapesten folytatódott a program. A diákoknál aratott nagy sikeren felbuzdulva a kollégákkal is a Szikla Kórház volt az egyik úti célunk., ezt egy közös ebéd követte. Az utolsó programunk a Láthatatlan kiállítás volt, ami segített abban, hogy a kollégák közötti esetleges távolság még inkább csökkenjen, hisz csak egymást segítve, egymásra támaszkodva tudtunk végigmenni a kiállításon. A késő esti órákban értünk haza. Köszönjük a Renovabis segélyszervezet anyagi támogatását, mert a tréningen tanultak mindennapi életben való alkalmazása nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb élet lehetőségét hordozza magában.
Máthé Melinda tanár
