Számomra is elérkezett a végzős év a középiskolában, és szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy egy tizenkettedikes diáknak hányféle kötelezettsége van; érettségi mindenek felett, ballagás, és ide tartozik a szalagavató is, a velejáró táncpróbákkal. Ezt mind szeptember első heteiben tud-tuk meg és megkezdhettük a lelkiekben való felkészülést.
Hamar eljött az első táncpróba, és megismerkedhettünk a tánctanárunkkal, aki néhány alapvető tánckoreográfiát tanított meg nekünk, mint például az angol és bécsi keringő, valamint a csacsacsa. Ennek célja az volt, hogy, aki még életében soha, de soha nem táncolt, az most megta-nulja, hogyan kell a lányt vezetni, vagy egyáltalán milyen érzés a társastánc.
Ezekkel el is ment, talán az egész szeptember, és a szalagavató vészes közeledtével egyre égetőbb kérdéssé vált, hogy milyen stílusban is táncoljunk.
Az osztály e téren, (megint!) döntésképtelen volt... sajnos. Bár születtek ötletek, egyik sem felelt meg mindenkinek. Így ez a feladat is a felnőttre hárult. Drága jó tánctanárunk előállt két ötlettel, ami közül az egyik azonnali elvetésre került, a másik mellett megállapodtunk. Ez volt a funky.
Azonnal belecsaptunk a közepébe és gőzerővel tanultuk a lépéseket, forgásokat és egyéb más trükköket. Bár sokan azt gondolták miután látták a végső koreográfiát, hogy ezt egy 5 éves is képes bármikor és bárhol betanulni, nem így volt. Az osztály nagy részének gondot okoztak még ezek a viszonylag egyszerű lépések is, de mi még sem adtuk fel! És mindenki a legjobb tudása sze-rint vett részt rajta.
Hatalmas élmény volt, azt meg kell hagyni. Szerencsére ez olyan tánc volt, amit élvezni le-hetett, ami vidám és pattogós volt. Amikor valami nem úgy sikerült, ahogy akartuk vagy éppen, hogy sikerült, csak nevettünk saját magunkon. Úgy gondolom ezek a próbák is jó közösségformáló órák voltak így az utolsó évre. Mindenki tart tőle, de amint átélik rájönnek, hogy a lehető legvidá-mabb dolog a négy év alatt.
Korsós Klára Mónika 12.C
