Mindenki kíváncsian várta a február 21-ét – PANCAKE DAY RACE? Ilyen még nem volt iskolánkban!
Ez a nap a farsang utolsó napja, kedden még táncolhatunk, az angolok pedig palacsintát ehetnek- másnaptól kezdődik a böjt.
Az előkészületekben nemcsak a diákok és tanárok vettek részt, hanem az iskola valamennyi dolgozója. Volt aki havat lapátolt, hogy ne történjen baleset a futófolyosón, a konyhás nénik pedig a palacsintát sütötték. A rendezvény előtti héten készült el röpke 15 órányi munkával a Belvárosi templom kicsinyített mása, amit Bodnár Csenge, Czifra Cseperke 11. C és Hajdók Fanni 10. B osztályos tanulók festettek meg.
A Pancake Day Race angol vendégünk, Peter McGrath biztató szavaival vette kezdetét. A futók évfolyamonként harangszóra indultak kötényben, fejkendőben és serpenyővel (amelyben ott lapult a palacsinta) a kezükben. A diákok az iskola körül tettek egy kört, a cél a „templom” volt, ahol Retkes Zsolt atya, iskolánk lelkésze várta őket. A futóversenyt Szálas Gábor 12.B osztályos tanulónk nyerte meg.
Miután mindenki szusszant egyet, a fő helyszín az ebédlő lett, ugyanis a palacsintaevő verseny következett. A versenyzőknek három (citromos, porcukros) palacsintát kellett megenniük a lehető legrövidebb idő alatt.
A nyertes Völgyesi Armand 10.C osztályos tanuló lett, aki 7 másodperc alatt falta be a tányéron lévő palacsintákat.
A versenyek lezajlása után mindannyian a díszterembe igyekeztünk, ahol Vörös Zoltán iskolánk öregdiákja táncházat tartott nekünk. Lelkesen ismerkedtünk a magyar néptánc és népzene világával.
A táncház végén Zsolt atya röviden beszélt a böjtről, majd átadta a nyerteseknek járó díjakat- palacsintatortát és kötényt.
A program zárásaként Keresztes József igazgató úr nagyon finom, meleg palacsintával látott bennünket vendégül.
Jövőre is sok szeretettel várunk mindenkit a palacsinta napi húshagyó kedden!
Bodnár Csenge
11.C osztályos tanuló
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Egy lány életében az ilyenfajta ünnepségek, mint a ballagás, szalagavató mindig nagy felhajtással jár. Ugyanis tőlünk elvárják, hogy csinosak legyünk. Ahhoz, pedig, hogy csinosak legyünk útba kel lejtenünk egy fodrászt és sminkest is. Viszont a legnagyobb rohanásban, amikor időre kell megérkezni, és mellette időt kell fordítsunk a saját külsőnkre, igazán zavaró tud lenni. De végül is... megéri.
Az ünnepség előtt minden lány átesett ezen a procedúrán, majd tökéletesen felfegyverkezve megérkezett a szalagavató színhelyére. Elérkezett az idő, az egész évfolyam türelmetlenül arra várt, hogy végre bevonulhasson, és róluk szóljon ez az este.
Nem túlzok, ha azt mondom türelmetlenség hatotta át mind az 5 osztályt és mikor megindultunk ez az érzés átváltott izgatottságba. Egyrészt az ünnepség miatt, másrészt pedig a rettentő hideg miatt, ami a Türr István Szakképző Iskola és a Sportcsarnok közti úton várt minket. Senkinek, még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom, hogy abban a hidegben és hóban tipegjen át körömcipőben, és kis ruhában. De túléltük! És ez a lényeg.
Hatalmas tömeg, fények és az ünnepi hangulat azonnal magával ragadott minket és bevezetett abba a világba, amiért sok-sok éven át iskolába jártunk. A beszédek rólunk szóltak, a dalok értünk szóltak és a közönség csak miattunk törte át a hófalat. Aznap este minden csak miattunk történt.
Megható és örökké tartó emléket adott nekünk az az este. Akár az előkészületekre, akár az ünnepsége, akár a bálra gondolok. Méltó befejezése volt a négy évnek, bár még nem ért teljesen véget. Úgy gondolom, több ilyen alkalmunk nem lesz, amikor mindenki így érez a másik iránt. Hiába ott a ballagás és a bankett... az már nem lesz ugyanez. Minden változik... és minden elmúlik... csak az emlékek maradnak meg mindörökre.
Korsós Klára Mónika 12.C
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Az utolsó tánc Szeptember elején elkezdődött a tánc, kissé félve bár, de az osztály belevágott. A tánctanár is megmondta már nekünk az elején, hogy nem lesz könnyű feladat, látva a teljesítményünket. Kezdetben gondban voltunk ugyan a párválasztással, ám ezt a hamar megoldottuk néhány osztálytársam segítségével. Mindenki élvezte ezt a számára újnak tűnő dolgot, ám elég sok probléma lépett fel a tánc megtanulását illetően, ezért szombatonként is be kellett járnunk. Meglepő módon mindenki jelen volt a szombati órákon, így be tudtuk hozni a lemaradásunkat. Sikerként éltük meg azt is, mikor két osztálytársunkat rábeszéltük, hogy táncoljanak. Voltak viták ugyan a ruha és a koreográfia miatt, de ezt is hamar lezártuk.
Egyre jobban közeledett a szalagavató napja, a feszültség érezhető volt minden táncoson. Sokan úgy gondolták, hogy nekik nem fog menni, biztosan elrontják, nagyon sokat hallgattuk ezeket a gondolatokat, így ezt a nyomást már azok is érezték, akiknek eddig eszükbe sem jutott ilyen gondolatok. Mindenki örült annak, hogy a nagy finálé előtt lesz egy főpróba,így nem lesz számukra annyira idegen a táncparkett. Igaz, szerettük volna, ha nem csak kétszer próbálhatnánk el a táncot, de meg kellett elégednünk azzal a lehetőséggel amit kaptunk.
A szalagavató napján a feszültség egyre csak fokozódott. Nem csak mi, hanem a diákok nagy része már a szalagtűző ünnepségen is nagyon ideges volt. A mi osztályunk táncolt másodikként, emiatt is nagy volt a feszültség, azonban a tánc végén mindenki rájött, hogy felesleges volt idegeskedni, nagyon jók voltunk.
A tánctanár is nagyon meg volt velünk elégedve, meg is jegyezte:" Egyik alkalommal sem láttalak titeket ilyen jól táncolni, akkor nyugodtam meg, amikor a fiúk letették a tánc végén a lányokat".
Az ünnepség befejeztével mindenki felszabadultan és nagy lelkesedéssel indult el a vacsorára, tudtuk, hogy a tánc után már semmit sem ronthatunk el az este folyamán. A tanárok és diákok együtt mulattak, és élvezték az együtt töltött időt. Szerintem a diákok nagy részének tényleg ez volt az utolsó tánc.
