Nemzetek karácsonya
Német színház – Óz, a nagy varázsló
Látogatás Kalocsán az Érseki Palotában
A harmadik túra
Lelki nap
Az adventi várakozás meghitt hangulatához, a karácsonyi készülődés izgalmas pillanataihoz kapcsolódva az idei év decemberében is megrendeztük iskolánk dísztermében a „Nemzetek karácsonya” elnevezésű közös, vidám idegen nyelvi délutánt.
A rendezvényt a diákok hat nyelven szóló éneke nyitotta meg, majd a rövid műsort követően kezdetét vette az asztali- és karácsonyfadíszek, a csuhébabák és papírangyalkák, a muffinok és mézeskalácsok készítése. A gyerekek szorgosan gyúrták, nyújtották és különböző karácsonyi motívumokra formázták a mézes süteményeket, melyeket sütés után tojáshabbal díszítettek, majd az elkészített finomságokat el is fogyaszthatták. A délután az adventi várakozás jegyében telt, lelkes és szorgos kezek, kicsik és nagyok dolgoztak együtt. Az elkészített díszeket ki- ki belátása szerint hazavihette, vagy az iskola kisfenyőjét díszíthette vele. Rendezvényünk a közös adventi gyertyagyújtással zárult.
Kívánjuk, hogy a karácsony „melege” töltse meg mindenki szívét szeretettel, és hogy ez a szent érzés ne suhanjon el az adventi várakozás és a karácsony ünnepi élményével együtt, hanem velünk maradjon a szürke hétköznapok megpróbáltatásaiban is. Mindenkinek áldott, békés karácsonyt kívánunk! Idegen nyelvi munkaközösség
__________________________________________________________________________________________________________________
A nemzetiségi hetek keretén belül a Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn) társulatának előadásában december 13-án diákjaink megtekinthették a Christian Gundlach családi musicalje valamint Lyman Frank Baum műve alapján készült Óz, a nagy varázsló (Der Zauberer von Oz) című előadást. Dorothy, az árva kislány Henry bácsikájával és Em nénikéjével egy kis farmon él az amerikai Kansas-ben. A kietlen vidéken Totó, a kiskutyája az egyetlen barátja. Egy napon Dorothyt és Totót egy fergeteges tornádó a titokzatos országba, Ózba repíti. Itt rögtön a gonosz Nyugati Boszorkánnyal gyűlik meg a bajuk, akinek testvérét Dorothyék rázuhanó háza elpusztította. A kislányt azonban jobban foglalkoztatja az, hogyan juthatnának újra haza. Az Északi Jó Boszorkány siet segítségükre, aki Smaragdvárosba küldi őket, ahol Óz, a nagy varázsló uralkodik. Csak ő segíthet hazajutni a kislánynak. A veszélyekkel teli utazás során barátokra lelnek: a madárijesztőre, aki ész után sóvárog, a bádogemberre, akinek nincs szíve és a gyáva oroszlánra. Együtt igyekeznek Ózhoz a sárgaköves úton remélve, hogy a nagy varázsló teljesíti kérésüket. A mozgalmas, színes, hangos, a gyerekekhez szóló produkció nem hagyta magukra a diákokat. A mese cselekményét a folyamatosan változó színen mozogva játszották a színészek, énekesek, táncosok. A látványos, színes jelmezek jól mutattak a szellős térben, amelyet pár jellegzetes díszletelem és legfőképp a színes világítás és a hangeffektusok jellemeztek.
A főszereplő Dorothy kedvesen, bájosan, szépen énekelt, odaadóan játszotta a szerepét, a Madárijesztő igazán jól adta a butát, a Bádogember szögletes mozgása még mimikájában is megjelent, az Oroszlán pedig eltökélten mutatta a gyávát, de róla sejthettük meg legelőször, hogy igenis bátor, csak nem meri a maga erejét vállalni, mert ez nyilván megváltoztatná az életben eddig betöltött a szerepét.
A Nyugati boszorkány élvezettel alakította a gonoszt. Az Északi és Déli boszorkány hálátlanul egysíkú kedvessége bohókás lelkesedéssel kelt életre. A dalok lendületesek, fülbemászóak voltak, a fényjátékok magával ragadták az embert.
Ez a mese eredetileg nem egy fantasy - amint ezt a jól működő musical mutatta -, inkább egy allegória az útról. Arról, hogy minden erről a kislányról, egy emberről, rólunk szól; arról, hogy mikor leszünk bátrak, érzelmesek, okosak; arról, hogy mégis milyen messzire viszi az embert a vihar a szeretteitől.
Német nyelvi munkaközösség
__________________________________________________________________________________________________________________
A kalocsai Érseki Palota szervezésében által iskolánk három turnusban nézhette meg Kalocsa érdekességeit.
Én az első csoporttal látogattam el a városba. Mikor megérkeztünk, a társaságot két részre bontották, hogy egyszerűbb legyen a kiállítás, a könyvtár megismerése. A mi vezetőnk különös figyelmet fordított arra, hogy a történelem ismertetésébe minket is belevonjon. Az első teremben megismerhettük az előző korok világfelfogását a régebbnél-régebbi könyvek által. Furcsa volt látni, hogy a legrégebbi könyvek is milyen jó állapotban vannak.
A második teremben bevezettek minket a kódexek világába. Láthattunk előrajzolt, elkezdett és befejezett kódexeket. Nagy élmény volt számomra, hogy szemtől szembe láttam ezeket az aranyozott „csodákat”. Ami talán a legjobban megfogott engem, az az volt, hogy felmehettünk olyan emeletekre, amelyek használata a vezetőnk szerint csak az ő számukra megengedett. Ezáltal láthattuk, hogy hogyan élik mindennapjaikat az Érseki Könyvtár dolgozói.
Feladatként a saját magunk által kialakított csoportokon belül mindenki kapott egy feladatlapot, s a ráírt szerzők, művek, évszámok alapján a könyvtár honlapján található elektronikus könyvkeresőn meg kellett keresnünk a kérdésekre a választ. Ez a feladat megmutatta, hogy akár otthonról is rákereshetünk egy általunk érdekesnek talált könyvre. A továbbiakban az Érseki Palota keletkezéséről tudtunk meg többet, ezután a kincstárba mentünk. Egy kirakós játék várt ránk, amelyet közösen kellett összeállítanunk. Ezután végigjártuk a termeket, amelyekben gyönyörű ékszereket, festményeket és különböző szertartási eszközöket láthattunk.
A kirándulás lezárásaként egy étterembe mentünk, nagyon finom ételeket ehettünk. Sok-sok új élménnyel tértünk haza.
Schoblocher Edina 10.B
__________________________________________________________________________________________________________________
Az iskola által szervezett 3. túrát Mórágy, Bátaapáti, Zsibrik és Mőcsény körül tettük meg. Az indulás reggel 8 órakor volt a vasútállomásról. Szerencsére az idő is nekünk kedvezett, így jó hangulatban telt az egész nap.
Meglátogattuk a zsibriki drogterápiás intézetet. Készségesen fogadtak bennünket, annak ellenére hogy nem tájékoztatták őket időben jöttünkről. 3 csoportot kellett alakítanunk, s mindannyiunkat felváltva vezettek körbe. A mi csapatunknak egy nagyon szimpatikus fiatalember (aki maga is itt él) mutatta meg a környéket, a házakat és azt, hogy hogyan telnek itt a mindennapok. Megtekintettük a templomot is, mely igen rossz állapotban van, ennek ellenére csodaszép. A közösség önellátó, de a lakóknak csoportterápiás foglalkozásokon is részt kell venniük. Aki ide bekerül, annak minden szabályt be kell tartania, a legkisebb szabályszegésért is kitiltás jár. Ezen kívül az első hónap is nehéz, mert nem lehet látogatókat fogadni, valamint később is csak kísérettel kaphatnak kimenőt. Általában 14 hónapig tart a kezelés, de lehet hosszabb is, majd az itt töltött idő lejártával vizsgáznia kell az ittlévőknek.
A vezetőnk, Gábor ezután elmesélte saját történetét gyermekkorától drogfüggő korszakán át egészen az intézetbe való bekerüléséig. Becsületre méltó volt az őszintesége, valamint a terápia alatt tanúsított kitartása is. A központ látogatásának befejeztével továbbindultunk. Közben a zsibriki tó mellett mentünk el, majd kicsit megálltunk pihenni és beértünk a faluba. Utunk tovább folytatódott, elhaladtunk a Bátaapátiban lévő atomtemető mellett. Mórágyra nem azon az útvonalon jutottunk el, amerre szerettünk volna, mivel hajtóvadászatot tartottak, ezért visszasétáltunk a falu legelejére, ahonnan busszal mentünk Mórágyra. Ott lepakoltunk, és akinek kedve volt, az felmászhatott a meredek sziklafalra. Ezután tüzet gyújtottunk, és mindenki elővette az otthonról hozott sütögetni valóját.
Hajdók Fanni 10.B
__________________________________________________________________________________________________________________
Szokásos napra ébredtünk december 5-én, hétfőn reggel, csakhogy aznap nem volt tanítás, hanem lelki napot tartott az iskola a 9. évfolyam és a 10. d-sek számára. 8 órakor, miután becsengettek, elindult az egész osztály le a Díszterembe, ahol már várt minket Retkes Zsolt atya. A plébános úr örült, hogy annyian összegyűltünk, és alig várta, hogy elkezdhessen mesélni. Mindannyian köré gyűltünk, majd némi várakozás után az atya elmondta, hogy mi a lényege a lelki napnak. Sokszor fölmerült az a szó, hogy "szeretet". Rövid beszéde után rájöttem, hogy mindenkit egyformán kell szeretnem, mindenkivel megkülönböztetés nélkül kellene beszélnem, ránéznem, hiszen emberek vagyunk, csak más-más természettel rendelkezünk. Nincs két egyforma lélek a földön.
Ott ült a bejárati ajtó előtt kettő fiú, akik jól megvoltak egymás között egyedül. Az atya mondta: ha ők fontosak nektek egy kicsit is, menjetek oda. Először tétováztunk, de fél perc elteltével szinte az ott összegyűltek fele odament és leült melléjük. Én nem ismertem őket, de odamentem hozzájuk a barátaimmal, mert úgy éreztük, fontosak nekünk, ha egy kicsit is, de azok. Az egész lelki napnak ez volt a lényege, hogy merjünk odamenni ahhoz, aki legtávolabb áll tőlünk, és merjük megszólítani, felvidítani, ha szomorú. Miután Zsolt anya mindent elmondott, amit szeretett volna, odaadta az osztályfőnököknek a listákat - minden osztályfőnöknek egyet-, sorban felolvasták azokat, melyeken diákok nevei szerepeltek. Minden csoportba kerültek A-sok, B-sek, C-sek, D-sek és a 10.D-ből is. Nagyon jól meg voltunk keverve. Én Suhajda Zsolt tanár úrhoz kerültem, aminek nagyon örültem. A névsorolvasás után felmentünk a termünkbe.
Nagy körbe ültünk le, és a tanár úr készített cetliket, melyekre számokat írt. Minden számból kettő volt, akik ugyanolyat húztak, párok voltak. Én a nyolcas számot húztam, a párom pedig számomra idegen lány volt. A feladat pedig a következő volt: egymás szemébe kellett nézni kettő percen keresztül, és annak alapján pozitív és negatív tulajdonságokat kellett mondanunk a párunkról. Megdöbbentem, amikor rájöttem, hogy mennyi mindent ki lehet olvasni egy idegen ember szeméből. Szinte minden igaz volt, amit a lány mondott rólam, és én is majdnem mindent jól mondtam a páromról. A második ismerkedés jellegű játék az volt, hogy körbeálltunk, megfogtuk egymás kezét, kiküldtünk öt embert, és elhelyeztünk a körben két kaput, amely két ember között volt. A kiküldött embereknek sorban be kellett jönniük és megkeresni az egyik kaput, hogy be tudjanak jutni a körbe, de nem lehetett beszélni közben, hanem szemkontaktussal lehetett elvezetni az egyik bejárathoz. Nagyon sokat nevettünk ezen. Éppen ezért ez a játék tetszett a legjobban. Olyat is játszottunk, hogy nagy körbe ültünk, és mindenkinek kellett kérdeznie valakitől a lelki nappal kapcsolatosan, akit nem ismer. Miután kicsöngettek, mindenki visszament a saját osztályába, és megbeszéltük, hogy ki mit csinált az elmúlt egy óra alatt az idegen évfolyamtársaival. Összesítve mindenki élvezte a feladatokat, hiszen sokat nevettek, ahogy én is.
A lelki nap végül egy szentmisével záródott, melyet természetesen Zsolt atya tartott. Témája a szeretet volt. A mise végén, az áldás után mindenki hazamehetett. Én jól éreztem magamat a lelki napon, mert sokat nevettünk, vidám közösségben voltam, örülnék, ha lenne még egyszer ilyen nap az év folyamán.
Kvala Szilvia 9.C
