Jelentkezés az érettségi vizsgára 2012

Érettségi hírek Érettségi ügyek Jogszabályok Szóbeli témakörök Fontos linkek

Jelentkezés az érettségi vizsgára, 2012

A jelentkezési határidő (február 15.) közeledtével érdemes áttekinteni, hogyan kell az érettségi vizsgára jelentkezni. Alapvetően három esetet kell megkülönböztetnünk:

1. végzős diákjaink az ún. rendes érettségi vizsgára jelentkeznek,
2. alsóbb éves tanulóink ún. előrehozott érettségi vizsgára jelentkezhetnek,
3. korábban végzett diákjaink ún. kiegészítő, ismétlő, vagy javító érettségi vizsgákra jelentkezhetnek.

A rendes érettségi vizsga

Rendes érettségi vizsgát a tanuló a középiskola befejezése után, de még tanulói jogviszonyának fennállása alatt (vagy annak megszűnését követően első alkalommal) tesz. Az érettségizőnek legalább öt tantárgyból kell vizsgáznia, melyből négy kötelező (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv), egyet pedig maga választ. (Ez utóbbit nevezzük a kötelezően választott vizsgatárgynak.)
A vizsgázó még további szabadon választott vizsgatárgyakat jelölhet meg. A választható tantárgyak kapcsán nincsenek korlátok, csak annyi a követelmény, hogy az adott tárgyból lehessen érettségi vizsgát tenni, és a választással igazodni kell a vizsgaidőszak rendjéhez, illetve ezen belül a kitűzött vizsganapokhoz. A választható tantárgy(ak) kiválasztásánál nagyon fontos szempont a jelentkező továbbtanulási szándéka. A megjelölt felsőoktatási intézmény „felvételi” tárgyaiból kötelező érettségi vizsgát tenni, különben felsőoktatási jelentkezés érvénytelen! Kérjük, gondosan tanulmányozzák a „Szakok és érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2012-es felsőoktatási felvételi eljárások során” című dokumentumot!
Érettségi vizsgára az adott tantárgyból csak akkor lehet jelentkezni, ha a tanuló teljesítette az iskola helyi tantervében előírt követelményeket, azaz kapott valamilyen év végi osztályzatot és ez benne van a bizonyítványában.
Az egyes érettségi tantárgyakból középszinten, vagy emelt szinten lehet érettségi vizsgát tenni. Az érettségiző - függetlenül attól, hogy a középiskolában milyen szintű vizsgára készült fel - szabadon választhatja meg a vizsga szintjét.

Előrehozott érettségi vizsga

Előrehozott érettségi vizsga az egyes vizsgatárgyra előírt tanulmányi követelmények teljesítése után, a tanulói jogviszony fennállása alatt, a középiskolai tanulmányok befejezése előtt, egyes vizsgatárgyból, első alkalommal tett érettségi vizsga - azaz erre a vizsgára nem végzős diákjaink jelentkezhetnek. Az előrehozott érettségi vizsga megkezdésének tehát az a feltétele, hogy a tanulónak teljesítenie kell a középiskola helyi tantervében az adott vizsgatárgyra előírt követelményeit, és osztályzatokat kell szereznie. E nélkül a tanuló nem bocsátható érettségi vizsgára. Az osztályzatok megszerzése leggyakrabban osztályozó vizsgával történik. Ha valaki május-júniusban olyan tárgyból kíván előrehozott vizsgát tenni, amelyet abban a tanévben fejez be, még az írásbeli érettségi vizsgaidőszak kezdete előtt teljesítenie kell az osztályozó vizsgát az adott vizsgatárgyból. Ebben az esetben a jelentkezőnek jelentkezési lapot kell kitöltenie az osztályozóvizsgára (határidő: 2012. január 20.)! Az előrehozott érettségi vizsga ugyanolyan érettségi vizsgának minősül, mint a rendes érettségi vizsga:
- a jelentkezéstől ebben az esetben sem lehet visszalépni;
- a jelentkezés szintje a jelentkezési határidőt követően nem módosítható;
- egy tárgyból adott szinten egy alkalommal tehető előrehozott érettségi vizsga;
- a sikeres (elégtelentől különböző eredményű) előrehozott érettségi vizsga megismétlésére jobb érdemjegy megszerzése érdekében nincs lehetőség;
- ha az előrehozott vizsga során a vizsgázó középszinten vizsgázott, tanulói jogviszonya alatt egy alkalommal szintemelő érettségi vizsgát tehet az adott vizsgatárgyból.
Az előrehozott érettségi vizsga után a tanuló nem kap érettségi bizonyítványt. Az előrehozott érettségi vizsga szintjét, érdemjegyét és százalékos eredményét az iskola rávezeti a tanuló törzslapjára, a tanuló a vizsgáról törzslapkivonatot kap. Érettségi bizonyítványt a rendes érettségi vizsga után kap a tanuló, az előrehozott érettségi vizsga eredménye ekkor kerül be a bizonyítványba.

A jelentkezés menete, módja

A tanulói jogviszony fennállása alatt a jelentkezést a vizsgabizottságot működtető iskolába (azaz az érettségiztető középiskolába) lehet benyújtani. A tanulói jogviszony megszűnését követően közép- vagy emeltszintű érettségi vizsgára a vizsgabizottságot működtető középiskolában lehet jelentkezni.
A jelentkezés végső határideje február 15., utána jelentkezést sem elfogadni, sem módosítani nem lehet.

A jelentkezés menete:

1) A diákok személyes adatainak rögzítése az érettségi szoftverben.
Ezt a „rendes” érettségizők (azaz a végzősök) esetében az érettségi szoftver megnyitása után (január 20.) iskolánk automatikusan megteszi. Az előrehozott érettségi vizsga letételének szándékát legkésőbb 2012. január 27-ig kell jelezni a jelentkezési lap kitöltésével és Hatibovics Éva tanárnőnek történő leadásával. (Ez a nyilatkozat azt a célt szolgálja, hogy a jelentkezést az érettségi vizsga adminisztrációs rendszerében – az ún. érettségi szoftverben – elő tudjuk készíteni. Amennyiben a tanuló a megadott határidőig nem nyilatkozik szándékáról, nem tudjuk garantálni, hogy érettségi jelentkezése eljut az Oktatási Hivatalhoz!)

2) A jelentkezési lapok kinyomtatása és átadása a diákoknak.
Ez várhatóan február elején megtörténik.

3) A diákok otthon szüleikkel kitöltik és aláírják a jelentkezési lapot (közben ellenőrzik az abban szereplő személyi adatok pontosságát is!), majd átadják jegyzőknek legkésőbb 2012. február 3-ig.
Ezen a formanyomtatványon - a személyes adatokon kívül - fel kell tüntetni
- a kötelező vizsgatantárgyakat,
- a kötelezően és a szabadon választható vizsgatantárgyakat,
- a vizsga szintjét és fajtáját,
- azt, hogy a sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló akar-e valamilyen mentességgel, kedvezménnyel élni. (Például: másik tantárgy választása, hosszabb felkészülési idő igénylése, az írásbeli vizsgán segédeszköz használata – például számítógép –, illetőleg felcseréli-e a szóbeli vizsgát írásbelire vagy a szóbelit írásbelire.) Ebben az esetben a jelentkezési laphoz csatolni kell a kért kedvezményt pontosan leíró kérelmet, illetve az azt megalapozó szakértői véleményt.
Az informatika vizsgára jelentkező tanulóknak a jelentkezéskor nyilatkozatot kell kitölteniük a vizsgán történő szoftverhasználatra vonatkozóan.
A testnevelés vizsgára jelentkezőknek a jelentkezéskor szintén nyilatkozatot kell kitölteniük.
Fontos, hogy a korábbi érettségi vizsgaidőszakokban már megszerzett, sikeres vizsgákból is jelentkezni kell, beszámítás kéréssel.


4) A jelentkezések rögzítése az érettségi szoftverben.
A kitöltött, aláírt, leadott jelentkezési lapok alapján a jegyzők folyamatosan rögzítik az érettségi szoftverben a jelentkezéseket.

5) Ellenőrzés, hibajavítás, nyomtatás, aláírás.
Február 15-re minden érettségizni szándékozónak végleges (azaz kézi javítást nem tartalmazó), általa (és szükség esetén szülője) által aláírt jelentkezési lappal kell rendelkeznie.

6) Az igazgató február 27-ig meghozza a mentességekkel, kedvezményekkel kapcsolatos, személyre szóló határozatokat.

Kiegészítő, ismétlő, javító, pótló érettségi vizsga

Kiegészítő érettségi vizsgát akkor tehet valaki, ha sikeresen befejezte az érettségijét (van érettségi bizonyítványa), és ezt követően a bizonyítványban nem szereplő tantárgyból szeretne érettségizni. Ismétlő érettségi vizsga az érettségi bizonyítvány kiadása után iskolai felvételi kérelem elbírálásához vagy más okból egyes vizsgatárgyból a korábban sikeresen letett érettségi vizsga azonos szinten, illetve az emelt szintű vizsga középszinten történő megismétlése.
(Figyelem! A fenti két vizsgafajta érintheti a 13.K és 14.V osztályokban tanuló szakképzős diákjainkat is. Ők csak nálunk jelentkezhetnek ezen érettségi vizsgákra!)
Javító érettségi vizsga a vizsgázónak felróható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett, illetve a megkezdett, de tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt sikertelen érettségi vizsga megismétlése.
Pótló érettségi vizsga a vizsgázónak fel nem róható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett érettségi vizsga folytatása. Középiskolánk lehetőséget biztosít korábban nálunk végzett diákjainknak arra, hogy - amennyiben továbbtanulásukhoz szükséges - nálunk tehessenek középszintű (kiegészítő vagy ismétlő, esetleg javító) érettségi vizsgát.
A tudnivalók:
A vizsga - a vonatkozó jogszabályok szerint - díjköteles. A Szent László ÁMK 2012-ben érvényes vizsgadíjai megegyeznek az Oktatási Hivatal vizsgadíjaival:
- a több vizsgarészből álló vizsgákra (az idegen nyelv, informatika, testnevelés vizsgák kivételével) 17.000 Ft/vizsga,
- az egy vizsgarészből álló vizsgákra 12.000 Ft/vizsga,
- az idegen nyelv, informatika, testnevelés vizsgákra 22.000 Ft/vizsga,
amelyet a jelentkezési lap benyújtásakor kell befizetni az iskola pénztárába. A jelentkezőket arra kérjük, hogy a jelentkezés adminisztrációjának módja miatt (internetes adatfelvitel) legkésőbb február 10-ig személyesen keressenek föl bennünket az iskolában. Feltétlen hozzák magukkal személyi igazolványukat, lakcímkártyájukat és érettségi bizonyítványukat.
Esetleges kérdéseikkel, problémáikkal keressék:

Hajdók Róbert igazgatóhelyettest (79) 523-782